"A vágyak templomában élsz.
Mindenhol engem látsz, ahova lépsz.
Minden reggel fáradtan nézel.
Olyankor ugyanannyira tetszel!

Az én szerelmem börtönében.
Tiéd a hely, egy múzsa képében.
A vágyaimmal ölellek téged.
Bármire képes lennék Érted!"
/F.Z./

"Emlékezz rá, hogy egyszer még, utoljára, találkoztál velem... És ha van még benned valami belőlem, mártsd be tolladat a lenyugvó nap tüzébe, s írd meg nekik... írd meg ezt a találkozást... és írd meg nekik, hogy hagytalak el, és hogy tűntem el, beleolvadva az alkonyodó égbe, ifjan, szépen és végtelenül szabadon, hogy ne lássalak többé."

/Karinthy Frigyes/

"...ha kérhetnék az Istentől magam számára valami szépet és nagyot, azt kérném, hogy adjon nekem is egy egyszerű kicsi házat, négy szobával, vadszőlős tornáccal, öreg körtefával. Mohos legyen a teteje, s olyan kicsi legyen, hogy ne férjen el benne izgalom, békétlenség. Csak én s az, akit szeretek..."   
(Wass Albert)

Itt ülök és a monitornak adnám kihűlt álmaimat...elsárgult szerelmeimet, halovány barátságaimat, lelkem virágos rétjének egy részét és gondolataimat, de visszaeső álmodozó lettem és megfoghatatlanná váltak a szavak, képtelenség megírni vagy lerajzolni őket, nem tudom átadni a monitornak se jelenemet,se múltamat. Beleremegek a szerelembe. Szememben már volt hogy elmosódtak a fények, s most mégis égek! Mint a drogos, aki újra és újra kábulatba hull úgy érzem magam, mikor hozzád érek. Nincsenek se igenek,se nemek, se levegőbe suttogott kósza ígéretek, csak Mi vagyunk és én...ki akarva akaratlanul visszaesek, mint a szenvedélybeteg...mert boldog vagyok, hogy szeretsz és én viszont szerethetlek! 

"Adott két ember, adott vágyakkal... Mindketten nagyon jól tudják magukról, hogy mit szeretnének kapni egy kapcsolattól, mit szeretnének az ágyban... És ezt el kellene mondani a másiknak az ismerkedés folyamán... 
Ehhez képest mi történik legtöbbször? 
Mi magunk próbáljuk kitalálni, hogy mit szeretne a másik, mire vágyik... És ennek megfelelően adunk és adunk, akár még úgy is, hogy egy sor olyat teszünk, ami a másiknak nem igénye, vágya... Sajnos ezáltal mindez terhessé is válhat a másiknak. Ha már az elején nem beszéltük meg, nem tettük tisztába ezeket, akkor sajnos erre később sem fog sor kerülni. És ennek az lehet az eredménye, hogy SOKká válunk a másik számára, miközben mi azt érezhetjük, hogy adunk és nem kapunk vissza semmit, vagy legalábbis nem azt, ami boldoggá tenne... 

Csakhogy nem a mi vágyainkat kell a másikra ráhúzni...

Sokszor teszünk a párunk kedvéért dolgokat... az ágyban is... Ebből szokott az lenni szakításkor, hogy a fejünkhöz vágják, "még erre is képes voltam érted"! Pedig nem kellene... Az én kedvemért senki ne tegyen semmit. Magáért tegye, és azért, mert a vágy közös... Óriási különbség!
Szóval nem kitalálni kell, hogy mit szeretne a másik, hanem megismerni a másik embert... beszélgetés által... és utána eldönteni, hogy ő-e az az ember, akivel mindenünk közös (lehet).

Sokan nem mernek érzelmekről és vágyakról beszélni, mondván, félnek, hogy gyengének látszanak, vagy tartanak attól, hogy mit szól a másik ahhoz, hogy milyen piszkos, mocskos vágyaink vannak... És mi van akkor? Ha valakinek sok az, amit mi magunk szeretnénk, akkor nem ő az, akivel meg lehet élni ezeket... Tovább kell keresni, akivel minden zökkenőmentesen mehet...

Az érzelmek kimondása sem gyengeség... A megfelelő ember úgyis értékelni fogja ezt... 
Miért jó félelemben élni?
Ahelyett, hogy idejében kiderülne minden..."

Idézet: https://www.facebook.com/ElokeloIdegenBlogja?hc_location=stream 

"A hiány olyan, mint egy sajgó pont a szívemben. 
Sokkal jobb érzés, mint amikor dühös voltam rá, vagy ami még rosszabb, amikor nem engedtem, hogy bármit is érezzek iránta. 
A hiánya azt jelzi, hogy szeretem."

/Daniel Gottlieb/

Ezer éve nem látott sorozatba bukkantam rá a LifeNetworkon ma este... bűn vagy nem bűn, nem bírtam ellenállni hogy ne nézzem végig..... 

-folyt.köv.-

Kifordult képek, egy lila éjjelen - megfogalmazhatatlan minden, mint az időbe zárt fájdalom. Lila köd ez? Vagy nem tudom. Arcom megadón az ég felé fordítom. Oly dacosan vágytam öledbe, mint már rég nem tettem senkivel sem. S lelkem egyetlen percet sem hevert csendben, mert felkavarta a vágy és a homályos téboly, ami elöntötte. Veled- határtalan vagyok, megremegek és csendben maradok....

Maga, bizony maga! Tudja-e, hogy amit tesz, azért büntetés jár?
Maga úgy tud nézni, már attól szívem majd kiugrik....
Szándékosan úgy mosolyog(?), attól kénytelen az ajkamba harapok....
Mikor épp csak megérint, a vágy össze-vissza rohangál bennem.
Aztán mikor derekam maga felé igazítja, máris felszökik a vérnyomásom.
Maga pont ott csókol engem hol  legtitkosabb titkom őrzöm.
Hát kedves Uram!
Mit gondol,milyen büntetést fogok én ezekért elkövetni magán?