Régmúlt szerelmek rabjai vagyunk...mégis: az, hogy ha az ember nem tudja mit érez, az nem ugyanaz, mintha nem érezne semmit....s nem tudom, hova vezet ez az egész, csak azt hogy jó lenne előre látni, a jövőbe nézni, vagy inkább szemet becsukva, csak menni, előre menni. Most nagyon kéne, hogy valaki átöleljen, hogy szeressen és én is őszintén szeressem. 

Jó lenne, ha most nem kéne arra várni, hogy mit szól majd a világ...s tudnék aludni, ha nem rontottam volna szét magam körül mindent már réges-régen..., pedig semmi értelme nem volt, s mégis erre az útra léptem. Lehet,hogy mindent elrontottam és lehet, hogy semmit sem... már rég elvesztettem, valamit amit sehol sem lelek meg.

 Van olyan gondolat, amit jobb nem leírni... hiába is tettetném ma valahogy nem akaródzik semmi és persze felesleges a sajnálat is, mert minek törném magam, helyesen dönteni úgysem tudnék... és igen a könnyebb utat választom, mert könnyebb ma magamra húzni a takaró meleg felét, mint megértetni veled, ma mit miért nem tennék. Nem is akarok beszélgetni... csak odabújnék, "Mefimódra" és nem szólnék egy szót sem róla... hogy mit gondolok, mit érzek hisz magam sem találok rá megfelelő "költői képet".