Itt ülök és a monitornak adnám kihűlt álmaimat...elsárgult szerelmeimet, halovány barátságaimat, lelkem virágos rétjének egy részét és gondolataimat, de visszaeső álmodozó lettem és megfoghatatlanná váltak a szavak, képtelenség megírni vagy lerajzolni őket, nem tudom átadni a monitornak se jelenemet,se múltamat. Beleremegek a szerelembe. Szememben már volt hogy elmosódtak a fények, s most mégis égek! Mint a drogos, aki újra és újra kábulatba hull úgy érzem magam, mikor hozzád érek. Nincsenek se igenek,se nemek, se levegőbe suttogott kósza ígéretek, csak Mi vagyunk és én...ki akarva akaratlanul visszaesek, mint a szenvedélybeteg...mert boldog vagyok, hogy szeretsz és én viszont szerethetlek!